ÉVZÁRÓ MŰSOR A NÉPKÖRBEN
2013.06.14.-én, pénteken este 7 órakor tartjuk meg egyesületünk évzáró műsorát. Ezen a rendezvényen fellép minden szakcsoportunk azzal a programmal illetve koreográfiával, melyet ebben az évadban sajátítottak el. Tehát színpadra lépnek legkisebbjeink az Aprócskák, népi gyermekjátékokkal, a Napraforgó néptánccsoport, az Ibolya-, és a Kankalin népi táncegyüttesek.Ezen kívül a már különféle versenyeket megjárt szavalóink is fellépnek, szólóének is felcsendül, majd a kórusok zárják a rendezvényt. Emellett kiállítjuk azokat a gyermek illetve felnőtt kézimunkákat is, melyek ki voltak állítva az idei MIRK-en.





